Sokszor megkaptam, hogy a facebookon élek, mert gyakran osztom meg ott a gondolataimat, érzéseimet. Régen elhatároztam már, hogy hagyom a fenébe, és a hirtelen jött mondanivalómat blogban fogom közkinccsé tenni, de eddig halogattam.Ma azonban belevágok. Nézzétek el nekem a kezdeti botlásokat, remélem belejövök és szeretitek majd olvasni a bejegyzéseimet, és hozzá is szóltok, ha érdekel benneteket a téma.
De miért Nyikorgó???
Ma délután kapta a hangom ezt a jelzőt. Voltam már zengő alt, izgi rekedt, de nyikorgó még nem. Hát ez is eljött végre. Koromnál fogva, és mert 31 éve, az első gyerekem születése után rászoktam, minden délután szisztázom, amennyiben tehetem. ( És ritkán tehetem, mert 10 hónapig alapból gyerekek között vagyok, immár 35. éve. Tanítok ugyanis. És mint ilyen, nehezen tudom megtagadni magam, amikor kell, bizony rendre utasítok akár idegen kölköket is. ) Ma is megpróbáltam, mármint a pihenést..., de nemsokára idegesító, fültépő visítás ébresztett félálmomból. Sorházas utcában lakom, és szerencsétlenségemre egy köpésre van a játszótér... Felöltöztem és lementem, megnézni, mi ez az éktelen lárma. Ismeretlen - valószínűleg itt nyaraló, engem még nem ismerő :D - lányok sikoltoztak, miközben egy kisfiú vízipuskával lőtte őket. Ez jó buli egy strandon, vagy vízparton, ahol számíthatsz hasonló hanghatásokra, de itt nem. Szóltam, hogy csendesebben, majd feljöttem, bár láttam a szülőket is az egyik közeli garázsnál. Pár perc múlva a még mindig nyitott ablakomon keresztül jött:
- Valaki itt nyikorgott a gyerekek miatt.
Qrvára felhúztam magam, mert tele a bugyrom az ilyen tahó apákkal, akik simán hagyják, hogy a kölykeik egy egész utca nyugalmát megzavarják. Fogalmuk sincs, és később az utódaiknak sem lesz arról, hogy illik viselkedni egy ilyen közegben - is.
A nevelés csődjéről többször fogok írni, mert saját bőrömön tapasztalom nap, mint nap.
Első jelentkezésemnek elég ennyi. :)